Hazafelé!

Drága Barátom!

Ma megint jóval a nap előtt ébredtünk, keltünk útnak. A reggeli kávé után az autó körbejárása, minden rendben van-e. Ponyva egyben, kerekek defektmentesek…stb. Tulajdonképpen ez  a minden reggeli illetve elindulás előtti rutin.  Ugyan is tudod, van mikor a 9 órás pihenőnk este 11 órakor jár le és akkor kell elindulni.

Mindkettőnket utolért a karácsonyi hangulat is.  Nem csoda, hisz a rádióban egyfolytában karácsonyi „csingi-lingi” dalok szólnak. Ebben az évben az utolsó fuvarunkkal gurulunk Linz felé, lepakolunk, irány a telephely és MEGYÜNK HAZA.

Ma kellett volna a világvégének lennie, úgy látom érdeklődés hiányára való tekintettel elmarad. Hála Istennek.  Igaz, ha jobban belegondolok, mégis csak van világ vége. Amennyiben a saját életünkre gondolok, hinnem kell, világ vége van. A rossz, szűkös világunk vége. Tegnap megkaptam életem első „kamionos fizetését”.  Néztem a banki értesítőt, jól esett újra és újra ránézni.  Igaz megdolgoztam-tunk érte. Novemberben több mint 16.000 km-t mentünk,  pusztán 4 alkalommal aludtam a saját ágyamban. Számtalanszor vezettük át az éjszakát teljes egészében, vagy nyílt a szemünk hajnal 2-3 órakor. Gyakorta ettünk menet közben. Hol én etettem a párom, hol Ő engem, mert annyi időnk sem volt, hogy megálljunk enni. Nos, mielőtt panasznak vennéd, nem, nem így van. Pusztán ez az ára.  Tudod, ha  ezt kell tennem, azért, hogy a rendbe tegyük az életünk anyagi oldalát, vagy ez az ára annak, hogy a gyerekeimet segíthessem, akkor ezt teszem, tesszük.  A  párommal együtt dolgozva nehéz is könnyebb, nem vagyok- vagyunk egyedül. Csak a gyerekek, Ők nagyon hiányoznak.  Amióta a gyerekeim megszülettek mindig, de szó szerint mindig velük voltam.  Alig volt olyan alkalom, mikor a jó éjt puszi, ölelés elmaradt volna.  Ezt nehéz megszokni. 

Egy új világ kezdődött. Egy jobb, kiegyensúlyozottabb világ.  Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, az elmúlt másfél majdnem két hónapban rendkívül jól helytállnak otthon. Kézben tartják a dolgokat, a lakást….stb.  Felnőttek a feladathoz.  Na jó, a modern technika azért nagyban megkönnyíti az életünk. A neten szinte naponta tudunk „beszélni”, bármi gond, kérdés, tanácstalanság adódik, meg tudjuk oldani.  

Most látom beérni azt amilyen elveket követtünk, alkalmaztunk az apjukkal nevelésüket illetően. Néha „gonosz szülőnek” éreztem magam, mikor nem ugráltam Őket körbe minden alkalommal. Vagy kiabáltam velük, mert nem azt csinálták amire megkértem Őket.  Sokszor kételkedtem magamban: jó anyjuk vagyok-e?  A lányom egy alkalommal a szememre vetette: „Persze a barátaimnak nem kell otthon elmosogatni, meg a szendvicsüket megcsinálják nekik.”  Igen, voltak kicsi koruk óta nekik otthoni feladataik, amit nem csináltam meg helyettük. Viszont most nem okoz gondot nekik a főzés, a takarítás, az ügyintézés, egy leszakadt gomb. A szemem könnybe lábad, mikor arra gondolok, várnak haza.  Azt a rövid időt amit mostanság otthon töltünk intenzíven velünk töltik el.

Itt ülök a kamion jobb 1-ében, szakadó hóban gurulunk Passau - Suben -Linz felé, kinézek az autó ablakán, pusztán a mellettünk elsuhanó autók, és a távolban lévő városok fényei látszanak. Olyan mintha egy mély kék szinte fekete bársony takaró lenne teleszórva  arany és ezüst gömbökkel.   Boldog vagyok, nemsokára hazaérünk…..  Együtt a kis családom. Meleg ház, fenyőillat, finom ételek, forralt bor, boldog, mosolygós arcok…..