Hazafelé!

Drága Barátom!

Ma megint jóval a nap előtt ébredtünk, keltünk útnak. A reggeli kávé után az autó körbejárása, minden rendben van-e. Ponyva egyben, kerekek defektmentesek…stb. Tulajdonképpen ez  a minden reggeli illetve elindulás előtti rutin.  Ugyan is tudod, van mikor a 9 órás pihenőnk este 11 órakor jár le és akkor kell elindulni.

Mindkettőnket utolért a karácsonyi hangulat is.  Nem csoda, hisz a rádióban egyfolytában karácsonyi „csingi-lingi” dalok szólnak. Ebben az évben az utolsó fuvarunkkal gurulunk Linz felé, lepakolunk, irány a telephely és MEGYÜNK HAZA.

Ma kellett volna a világvégének lennie, úgy látom érdeklődés hiányára való tekintettel elmarad. Hála Istennek.  Igaz, ha jobban belegondolok, mégis csak van világ vége. Amennyiben a saját életünkre gondolok, hinnem kell, világ vége van. A rossz, szűkös világunk vége. Tegnap megkaptam életem első „kamionos fizetését”.  Néztem a banki értesítőt, jól esett újra és újra ránézni.  Igaz megdolgoztam-tunk érte. Novemberben több mint 16.000 km-t mentünk,  pusztán 4 alkalommal aludtam a saját ágyamban. Számtalanszor vezettük át az éjszakát teljes egészében, vagy nyílt a szemünk hajnal 2-3 órakor. Gyakorta ettünk menet közben. Hol én etettem a párom, hol Ő engem, mert annyi időnk sem volt, hogy megálljunk enni. Nos, mielőtt panasznak vennéd, nem, nem így van. Pusztán ez az ára.  Tudod, ha  ezt kell tennem, azért, hogy a rendbe tegyük az életünk anyagi oldalát, vagy ez az ára annak, hogy a gyerekeimet segíthessem, akkor ezt teszem, tesszük.  A  párommal együtt dolgozva nehéz is könnyebb, nem vagyok- vagyunk egyedül. Csak a gyerekek, Ők nagyon hiányoznak.  Amióta a gyerekeim megszülettek mindig, de szó szerint mindig velük voltam.  Alig volt olyan alkalom, mikor a jó éjt puszi, ölelés elmaradt volna.  Ezt nehéz megszokni. 

Egy új világ kezdődött. Egy jobb, kiegyensúlyozottabb világ.  Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, az elmúlt másfél majdnem két hónapban rendkívül jól helytállnak otthon. Kézben tartják a dolgokat, a lakást….stb.  Felnőttek a feladathoz.  Na jó, a modern technika azért nagyban megkönnyíti az életünk. A neten szinte naponta tudunk „beszélni”, bármi gond, kérdés, tanácstalanság adódik, meg tudjuk oldani.  

Most látom beérni azt amilyen elveket követtünk, alkalmaztunk az apjukkal nevelésüket illetően. Néha „gonosz szülőnek” éreztem magam, mikor nem ugráltam Őket körbe minden alkalommal. Vagy kiabáltam velük, mert nem azt csinálták amire megkértem Őket.  Sokszor kételkedtem magamban: jó anyjuk vagyok-e?  A lányom egy alkalommal a szememre vetette: „Persze a barátaimnak nem kell otthon elmosogatni, meg a szendvicsüket megcsinálják nekik.”  Igen, voltak kicsi koruk óta nekik otthoni feladataik, amit nem csináltam meg helyettük. Viszont most nem okoz gondot nekik a főzés, a takarítás, az ügyintézés, egy leszakadt gomb. A szemem könnybe lábad, mikor arra gondolok, várnak haza.  Azt a rövid időt amit mostanság otthon töltünk intenzíven velünk töltik el.

Itt ülök a kamion jobb 1-ében, szakadó hóban gurulunk Passau - Suben -Linz felé, kinézek az autó ablakán, pusztán a mellettünk elsuhanó autók, és a távolban lévő városok fényei látszanak. Olyan mintha egy mély kék szinte fekete bársony takaró lenne teleszórva  arany és ezüst gömbökkel.   Boldog vagyok, nemsokára hazaérünk…..  Együtt a kis családom. Meleg ház, fenyőillat, finom ételek, forralt bor, boldog, mosolygós arcok…..

Drága Barátom!

A „kis listámon” kipipálhatom a belga földet is. Belgiumba kellett vinni három „aprócsaka” vastekercset, meg 4 raklap „szójavalamit” egy sütigyárba.  Az első lerakó volt a sütigyár.  Bementünk jelentkezni, a hölgy végtelenül kedves volt. Mióta járok kelek a nagyvilágban ennyire  szívélyes és kedves emberrel még nem találkoztam.  Még sütit is kaptunk.  Azt gondolnám, egy autó = egy doboz ajándék süti, de nem, itt a párom is választhatott egy dobozzal és én is. Ráadásul még finom is.   A második lerakónk Kallóban, a kikötőben volt. Ott is hasonló jó kedélyű emberekkel találkoztunk. Az első férfi akivel összeakadtunk egy idősebb targoncás volt. Látta a bizonytalanságot az arcunkon, és rögtön odafordult hozzánk, s még mielőtt bármit is kérdeztünk volna, már mondta, hova kell menni bejelentkezni, aztán hova kell beállni a rakodáshoz, mindezt mosolyogva.  Az irodában a hölgyben sem kellett csalódni.  Nagyon hamar végeztünk mind két helyen, ami  szokatlan. Általában elég sokat kell várni mire le-fel raknak bennünket.

Egy hét múlva újra Belgiumba vezetett az utunk, egyenesen a fővárosba, Brüsszelbe. Ó, nem ám a külvárosba, hanem egyenesen a szívébe. Kamionnal!!! Mit ne mondjak, felettébb érdekes volt bearaszolni. Egy építkezésre kellett üveget vinnünk. A sokadik üvegtorony készül Brüsszel közepén.  Az Eu parlament mellett emelkedik lassan-lassan ki a földből. Eddig csak képeken, TV-ben láttam a híres „Y” épületet, most meg itt ücsörgök közvetlenül mellette.

A páromtól kicsi időre felmentést kaptam a munkavégzés alól. Így eltudtam menni az építkezéssel szemben lévő emlékparkba. Igaz szaladtam odáig.  Nagyon szép látvány most is, de úgy vélem, nyárom még szebb.  Gyorsan „átfutottam” a téren, készítettem pár képet, aztán vissza az autóhoz, nem szerettem volna, ha rám kell várni. Kár volt.

Olyan lassan szedték le az üvegtáblákat, hogy kényelmesen, alaposabban kiélvezhettem volna Brüsszel parkját, belvárosát.

Jöttek, mentek az emberek az autók, s mégis olyan békesség van.  Ott nem dudáltak, rohantak, villogtak, pedig a körforgalom közepén ácsorogtunk, kb. fél órát, aztán még a forgalmat is meg kellett állítani, hogy az építkezés területére be tudjunk tolatni. Sokáig csak néztem  a forgalmat, a járókelőket. Itt nem éreztem azt az ideges nyüzsgést mint Pesten, vagy Olaszban. Érdekes volt látni, amilyen színű ember létezik a földön, az mind megfordult itt. Rakodás után várt ránk még egy érdekes feladat, ki is kellett menni a belvárosból, ami megint csak érdekes mutatványnak bizonyult.  Szépen haladtunk, vagy éppen araszoltunk a forgalomban.

Jó volt ott lenni. A táj nem volt különösebben szép, vagy különleges, sőt a Németekhez vagy az Osztrákokhoz viszonyítva picit rendezetlenebb, szemetesebb, az utak rosszabbak voltak. Ennek ellenére az a békés, kedves hangulat miatt végtelenül pozitívak a benyomásaim. Tudom-tudom csak másfél napot töltöttünk Belgiumban, nem lehet általánosítani itt sem, nem is szeretnék. Mégis élveztem azt a derűt, kedvességet, amivel ott találkoztam. 

Felírom a „bakancslistámra”, ide még pusztán szórakozásból, turistaként vissza kell jönni…..

Árnyoldalak

Drága Barátom!

Már egy hónapja, hogy 10 keréken gurulok a nagyvilágban ide-oda. Látok sok szép tájat, most már havas fenyves erdőket, melyek szürkületkor kékes fényükben ragyognak. Lélegzetelállító látvány. Még mindig lenyűgöznek a hegyek. Egyszerűen nem tudok betelni velük, mint ahogyan a szikla tetejére épített várakkal, kastélyokkal sem.  Egy hónap alatt több mint 16.000 km-t tettünk meg. Volt benne sok éjszakai vezetés is. (Azt nem annyira szeretem.)

Mindig mondtam a gyerekeimnek, főleg a fiamnak, nehéz kenyér ez. Valóban az.  Tisztelem a többségét azon embereknek, akik ezt magas szinten tudják művelni. Nekem még bőven mit tanulnom. Nem csak az autó kezelésében, de a közlekedésben is.

 Furcsa, valahol kegyetlen ez a világ. Meg kell, mondjam, nem mindig vagyok büszke arra, hogy kamionsofőr vagyok. Sőt ami még fájóbb arra sem vagyok mostanában mindig büszke, hogy Magyar vagyok, pedig szeretek az lenni. Te is tudod milyen szép a zenénk, a népzenénk. Milyen gyönyörű a táncunk. Mennyi érzés, vágy, öröm van benne.

Sok mindent nem értek. Pl. azt nem értem, hogy miért kell elhanyagoltnak, büdösnek, csapzottnak lenni, azért mert a kamionsofőr „átmeneti szállása” az autója. 
A minap megálltunk egy benzinkútnál, lejárt a munkaidőnk. A párommal megbeszéltük szétakasztjuk az autót és elmegyünk az autópálya másik oldalán lévő boltba bevásárolni. Közelgett a hétvége, kenyerünk, tejünk sem volt már. Oda jött hozzánk egy kolléga, és megkért, vigyük magunkkal. Miért is ne? Boldoguljon Ő is!  Abban a pillanatban megbántuk, mihelyt bezáródott az autó ajtaja. Olyan penetráns bűz áradt róla, majd megfulladtam.  Persze elmondta már két vagy három napja várja a váltást, de majd csak reggelre érnek ide.  A boltban számolgatta az euróját, az első, amit berakott a kosárba egy karton sör volt. Amint visszaértünk a bevásárlásból gyors búcsút vettünk egymástól, az autót kiszellőztettük, mi rendbe szedtük magunkat, és lefeküdtünk aludni. Aludtunk volna, ha a mellettünk lévő kollégák a váltás örömét ne ünnepelték volna olyan viharosan. Eleinte csak a jókedvű hangos röhögések voltak, aztán szóváltás, aztán már némi verekedés is. Mind amellett mérhetetlen disznóólat csináltak a kamionok mellett.

Reggel mi nagyon korán keltünk, indultunk tovább. Ott hagytuk az esti bulizós-balhézós társaságot, s csak remélni tudtam, nem hagyták a disznóólat a benzinúton.  Az a szomorú ez nem egyedi eset.

Nagyon sok kamionsofőr iszik. Alig teszi le a kormányt a kezéből, a kézifék szisszenésével egy időben a dobozos sör is szisszen. Persze mindenki maga tudja a magáét, ezzel csak az a gond, hogy nem azt mondják Mámoros Jakab Kázmér  iszik, hanem azt, hogy a kamionsofőrök isznak, elhanyagoltak, koszosak… stb.

Továbbá azt sem értem. Pl. megyek 88 km/h sebességgel. Utolérek egy „kollégát” aki nem megy csak 82-vel. Mivel nekem sietős, időre kell érnem, nem érek rá piszmogni, meg szeretném előzni, kiteszem az irányjelzőt, előzésbe kezdek. Nos, akkor eszébe jut, hogy Ő is siet egy kicsit jobban. Az istennek sem veszi le a lábát a gázról.  Mivel esetleg én könnyebb vagyok emelkedőre is tudok menni, Ő meg 24 t-val nem bír haladni, na, akkor talán meg tudom előzni.  De jártam már úgy is, hogy mentem pl. 87-el, jött a kolléga megelőzött. Gondoltam menjen, ha mennie kell. Igen ám, de amit elém került visszalassult 84-re. De akkor mi az ördögnek előzött meg? Még a nagy kedvenceim az előzni tilos szakaszok. Németországban, Belgiumban, Hollandiában rengeteg van ilyen.  Előzni tilosban szigorúan 80 km/h órás sebességgel hald 1-2 emberke, holott lehetne 90 km/h-val.  Amint vége az előzni tilos szakasznak, rögtön rálép a gázra,  belendül, megy, mint a golyó. De nem értem, előzni tilos szakaszban miért nem megy? A páromat is próbáltam erről kérdezni erre csak annyit mondott: „Azért mert bolond”.

Továbbá azt sem értem, hogy a kamion sofőrök egy része miért hazudik. Ismerek pár emberkét, akinek még azt sem hiszem, el, amit kérdez, nem hogy azt, amit állít.  Én még azért erősen laikusnak, kezdőnek számítok ebben a foglalkozásban, de vannak, azért olyan dolgok melyeket pusztán józan paraszt ész szerint összetudok rakni.  Szinte teljes meséket, komplett történeteket találnak ki.  Nem értem miért? Vagyis, ha jobban belegondolok van rá tippem. Itt is az a baj, nem azt mondják Mondvacsinált Gedeon hazudós, hanem azt, a kamionsofőrök hazudósak.

A korábbi kirándulásaim alkalmával sikerült Dániába is eljutni. Végtelenül kedves kis országnak tűnt nekem, mint átutazónak.  Hazafelé Cseh országon keresztül jöttünk. A párom akkori autójában volt CB rádió is. Néha belehallgattunk, hátha mondanak a kollégák hasznos útinformációkat.  Haszna nem volt az információnak, amit akkor hallottunk, de érdekesnek érdekes volt. Két ember az előző esti eseményeket tárgyalta. Nem elég, hogy összeverekedtek valamin, de az egyik emberke, hulla részegen, anyaszült meztelenül rohangált a parkolóban. Igaz azt is elmondta: „hát hülye voltam, az tény. Nem is akartam én megütni sem, de hát kicsit többet ittam… Másnap hallottam, azt is, hogy egy szál f…ban szaladgáltam.”

Ebben az esetben sem azt mondják, hogy Pucér Jenő  bunkó állat módjára viselkedett, hanem azt, hogy a magyar kamionsofőrök.

Azt a kamionsofőrt sem nevesítik, aki Angliában forgalommal szemben ment az autópályán, hanem azt „Egy magyar kamionsofőr”. 

Azt nem tudom, mikor fogják kivetni maguk közül ezeket az embereket azok, akik intelligens, kulturált módon teszik a dolgukat, mert vannak ilyenek jó néhányan.

Távol álljon tőlem, hogy általánosítsak, de ezek az esetek nem egyediek. Sajnos elég gyakran  találkozni  ilyenekkel, vagy ehhez hasonlókkal.

………..