Sajátos kérdések!

Drága Barátom!

Az elmúlt időben jó néhányszor lezajlott a következő párbeszéd:

-          Tényleg kamionozol? 
-          Igen, valóban.
-          Te is vezeted a kamiont? 
-          Igen, persze. 
-          És van jogosítványod is? 
-          Igen, van!

Legszívesebben azt mondtam volna, „nem, én nem vezetem a kamiont, dísznek ülök a fülkében, azért kapom a fizetésem. Sőt nekem jogosítvány sem kell, felmentésem van alóla. Vezethetek jogsi nélkül is.”

A minap elő kellett venni a jogsim, hogy tényleg nem viccelek. :D

Persze nem akarok gúnyolódni, még véletlenül sem.

Értem én, hogy a környezetemben szokatlan. Talán megdöbbentő is amire „törékeny” nőként a fejem adtam. 

A másik számomra már kicsit megmosolyogtató kérdések:

-          Hol szoktatok fürödni?

-          A telephelyen, benzinkutakon, gyakran van lehetőség le-felrakó helyeken. 
-          És ha, még sincs ilyen hely? 
-          Akkor egyszerűen megmosdok a fülkében, van víz, megoldom.

Ez a párbeszéd nekem azét vicces, mert gondoljuk csak bele. Nagyanyáink idejében volt-e fürdőszoba, zuhany…stb? Mégsem voltak sem büdösek, sem koszosak. Azt hiszem már túlzottan el vagyunk kényelmesedve,  ha nem a falból folyik a víz, akkor már el sem lehet képzelni, hogy meg lehet mosakodni is. 

Kicsit tényleg olyan ez az életforma, mintha egész évben kempingeznénk, csak egy kicsit kötöttebben, kicsit hajtósabban, kicsit fárasztóbban. Megmondják, hova utazhatsz, meddig utazhatsz, és mit nézhetsz meg. (Leginkább ipari parkok az úti célok.) Gyakorlatilag azt is megmondják, mikor aludhatsz, mikor ehetsz.  Gyakran olyan szorosan van megadva a feladat, megállni és nyugodtan enni nincs idő, mert különben nem tudjuk tartani az időkaput. Menet közben etetem a párom, vagy Ő engem attól függ  éppen kinek a kezében van a gyeplő.

Az sem mindegy mikor mit eszünk. Több okból sem: részint nem szeretnék 1-2 év múlva a kamionból kifolyni. Részint WC-re sem akkor megyek amikor éppen nekem tetszik. Szóval valahogy ebben a rendszertelen életormába bele kellene kényszeríteni egy kis rendszert is.  Ez azért feladja a leckét. Egész kis, egyszerű mini konyhát pakoltam már be a kamionba.  Most jó, egyre több zöldség van, pillanatok alatt elkészül, akár párolva, akár nyersen az étel. Értelem szerűen előtérbe kerülnek az olyan ételek melyekhez, kevés hozzávaló kell, rövid idő alatt elkészülnek. Most igazán hasznát veszem annak, mikor munkanélküli voltam, és a TV paprikán művelődtem. Gyakran találkozom olyan zöldségekkel, alapanyagokkal melyek a főzőműsorból rémlenek. Ezen a párom szokott jókat derülni.

 Hétvégi pihenők, vagy kamionstopok alkalmával most azért jobban ki tudunk mozdulni a fülkéből.  Nincs úgy bezárva az ember,  mint télen. Akkor nehezebb, normálisan enni is, mozogni is. 

Hallottam már olyan véleményt is, kollégától „nem élet ez, sosem alszik otthon az ember, alig látja a családot, folyton az országúton vagyunk, nem élet ez.”

Erre azt mondom: de élet, csak egy kicsit sajátos élet. Igaz, alig alszik otthon az ember, alig látja a családot, folyton országúton vagyunk, az egyik lábunk félig a sírban, félig a börtönben. DE, ezt is mint mindent két oldalról lehet megközelíteni. Ezt választottuk, ezt csináljuk. Vagy meglátjuk benne azt is ami jó, érdekes, akár vidám. Vagy pár hónap és mély depresszióba zuhanva kiszállunk az autóból, folytatjuk ott ahol abbahagytuk a kínlódást. Otthon nyalogathatjuk sebeinket, „nincs munkánk, nincs miből megélni….stb.” Minden egyes munkának megvan a maga neheze, ennek is. 

Szándékosan nem, vagy csak keveset beszélek a munkámból eredő nehézségekről, agyrémekről (mert vannak azért). A kollégáimmal ellentétben meg akarom látni a  jót is ebben. Látni – láttatni akarom, hogy lehet ezt kulturáltan is művelni. Lehet benne szépséget találni, lehet ezt jól csinálni.  Nem minden kamionsofőr, műveletlen bunkó. Ismerek néhány kamionsofőrt aki jó néhány „agyontanult”, több diplomával rendelkező embert tenne zsebre intelligenciában, tisztességben, problémamegoldó képességben. 

Értékes ez a munka is, még akkor is, ha rengeteg elszállt kisautós az úton nem veszi észre, éppen neki visszük az élelmet, ruhát, „úri kisasszonynak” a „nemes vakolatot” az arcára, amit holnap megvásárol, vagy éppen a vasdarabokat amiből a következő Fordját, BMV-jét összerakják. Akkor is értékes, ha rengeteg ember, de még akár maga a munkáltató, vagy fuvarszervező lenézi ezt a foglalkozást, ezt a foglakozást végző embert!

Mindennapok

Drága Barátom!

Mozgalmas heteken vagyunk megint túl. Számtalan átvezetett éjszaka. Irdatlan kevés alvás. Röpke, órákban mérető otthon töltött idő, amikor a világot kellene megváltani. Hivatalos ügyek távirányítással történő megoldása.  Mindig elmondom, és el is fogom mondani, a gyerekeim hozzáállása, segítsége nélkül igen nehéz lenne mindezt véghezvinni. Az Ő érdekük is, mégis le a kalappal előttük. 

Az újabb szülinapom Németország autópályáin töltöttem.  A héten csak 24 órás hétvégi pihenőnk volt így a szolid kamionos ünneplést vasárnapra terveztük. Jól esett, hogy akik nekem igazán fontosak azok mind megemlékeztek róla, még aznap.  Az otthoni ünneplés későbbre maradt, mindez nem fakította fényét. Saját készítésű tortával vártak haza a tündér gyerekeim. 

Egy pótkocsi hátsó lámpától is sikeresen megszabadultam az elmúlt időben. Egy sávelhúzásos útépítésben kellett közlekedni éjszaka. Egy furgon olyan közel jött hozzám (mert nem bír ki 2-3 km-t mögöttem jönni, neki feltétlen előzni kellett, 80-as korlátozásnál, úgy hogy én 80-al mentem), félre kellett húznom a kormányt, ahhoz, hogy se magamat, se őt ne törjem össze. Így viszont súroltam a terelőbetont, és a kiálló fényvisszaverő bogyók lepattintották a hátsó lámpám a pótkocsiról. Nagyobb baj nem lett. Másnap egy szervizben megjavították. 

A hónap elején ugyan egy kicsit tele szaladt a padlás a rengeteg „mazsolával” az utakon. Egyszerűen nem fér a fejembe, ha előzni tilos szakasz van elég hosszan, sebességkorlátozás nincs, a kamion mehetne 90-el, a kisautó meg amennyivel neki tetszik (Németben autópályán ajánlott sebesség van a személyautóknak, felső határ nincs, ha mégis az ki van táblázva) akkor miért kell már 65-70-el is menni, amint vége az előzni tilosnak, akkor mindenki megtalálja a gázpedált és megy mint a bolond. Azt sem értem a sávelhúzásos útépítésekben miért olyan rendkívül fontos előzni? Bizonytalanul egyensúlyoznak a kamion mellett, - mert ugye fél, hogy elsodrom - ahelyett, hogy szépen sorba, egyenletes tempóban áthaladna mindenki az útépítésen  aztán menne mindenki a dolgára.  Az a kedvencem mikor előzni tilos szakaszban elém áll egy kisautós  és alig 80-al vagy még annyival sem  topog előttem. Ő mehetne a belső sávban gyorsabban, csak a teherautónak nem szabad előzni,  engem meg hagyna haladni. Vége az előzni tilosnak, átmegy a belső sávba, aztán rátapos a gázpedálra, és elszelel.  Ennek mi értelme van, még nem sikerült megfejtenem.

Volt egy pár olyan rakodásunk is, amikor a "drága időnket" vették el tőlünk a le-felrakó helyeken.  Hosszú órákat kellett várni arra, hogy  vagy leszedjék rólunk az árút, vagy éppen felrakják, mi meg  nézegethettük az autópályát  vak sötétben egész éjszaka.  Ez egy ilyen meló, ezt így kell csinálni. 

Nem panasz ez, talán csak a kialvatlanság miatt láttam fárasztóbbnak ezeket a dolgokat.  Még bő két hónap és szabi. Lesz 2 hét pihenő.  A fáradtságunkért az kárpótol, hogy ennek köszönhetően tudunk – tudtunk letenni már a terheinkből.  Nyilván egy csapásra nem oldódik meg minden, de egyenletes tempóban igen, és ez erőt ad. 

Adódott lehetőség  pihenésre is.  Grilleztünk. Kihasználtuk a kamionstopot, és a jó időt. Egyik alkalommal már nem értünk le a 2. felrakóra zárás előtt. Másnap tilalom volt Németben. Nem volt mit tenni, ott ragadtunk a cégnél.  Egy kisváros szélén, csendes, erdős környezetben. Örültünk is neki. Legalább nem egy bűzös pakolóban kellett eltölteni a kényszer szabadnapot.

  

Aztán a másik kényszer szabadnapon Kremsmüstert néztük meg. Gyönyörű, hatalmas apátság. Ausztriában a melki után a második legnagyobb. Kicsit utána olvastam a történetének, jelenének. Nos, amilyen szép és nemes céllal épült, most olyan bűnös (remélem már ez is múlt idő). A bentlakásos gimnáziumára elég rossz fényt vet, a papok ferde, olykor erőszakos hajlamai.  Most is azt gondolom, a cölibátus az emberi természettel összeegyeztethetetlen, egészségtelen dolog. Csoda, ha előtör a mesterségesen elnyomott emberi vágy, beteges formában?  Már rég fel kellett volna oldani. Mindegy is, nem én vagyok a pápa. Minden esetre látványra szép volt, mi jól éreztük magunkat, új élményekkel tértünk vissza „mozgólakásunkba”.