Drága Barátom!
A húsvétot a kezdeti izgalmak után mégis csak sikerült
otthon tölteni. Sőt, pár nap szabint is sikerült kieszközölni a vezénylőtől.
Jól jött, elég sok hivatalos elintézni valónk volt, melyek már nem tűrtek
halasztást. A pihenés is kellett. Jellemzően nem befolyásol az időjárás,
viszont ez a hosszúra nyúlt tél, hideg, hó, eső, szürkeség már engem is kezdett
lehangolni. Sőt szinte az egész
családot. A fiam begubózik, a páromnak a térde nem bírja, én és a lányom
hisztisek lettünk. Alig várom a meleget, virágokat, zöldet, napot és mindent,
ami a tavasszal együtt jár.
Lejárt a szabadságunk, visszamentünk Lambachba az autónkat
is visszakaptuk. Nem sokára a pótkocsi is megérkezett hozzá, aztán irány
Olaszország. A novemberi élményeim elég
izzasztóra sikeredtek, de most nem bántam az olasz utat. Reméltem ott már süt a nap. Nem tévedtem.
Még mindig hófödte Brenneren áthaladva, ahol még a mínuszok repkedtek, lassan-lassan
javulni kezdett az idő. Bolzánónál már hét-ágra sütött az éltető nap. Szó szerint olvadtam kifelé. A szélvédőn keresztül simogatott bennünket a
napsugár. A hegyoldalban még csak a fenyők, kertekben az örökzöldek voltak
zöldek, a lombos fák alig-alig bontották lombjaikat. Az aranyeső már mindenhol
sárgán harsogta a tavaszt. Díszcseresznyék rózsaszínben mosolyogtak az
udvarokban, magnóliák hatalmas virágaikkal köszöntöttek bennünket. Üdítő
látvány volt a kizöldellt rét.
Vezetésben is
jelentőset fejlődtem, november-decemberi Olasz utunkhoz képest. Már nem
féltem az ottani vezetési stílustól. Gond nélkül fel tudtam venni a tempót,
amit valljuk be őszintén Olaszban kezdőként elég nehézkes. Már írtam róla, ott az útjelző táblák,
pusztán dekorációnak vannak kirakva. Ugyanis az echte olasz sofőr azt nem igen
veszi figyelembe, vagy ha igen, elég szelektíven teszi.
20 km-re Treviglio a lerakó
előtt, Osio Sopra és Dalmine-nél az
autópálya mellet lévő nagyobb benzinkútnál álltunk meg. Szerencsénkre elég
jó helyen találtunk halszálkát. Szombat délután lévén valóban szerencsének volt
tudható. Ilyen időben már nem nagyon van hely a forgalmasabb útvonalakon,
vasárnap mindenhol tilalom.
Elfogyott a kenyerünk. Elmentünk hát egy olasz boltba, kenyérért. Igazából szerettem volna eredeti olasz olívaolajat is. - Egy
hölgy a polcok tetejére rakta az árút, a rádióval együtt énekelte a ritmusos
olasz dalt. Mit ne mondjak, elég érdekes hangja volt, tehetségkutatóba nem igen
engedném. Nem is az a lényeg, a vidámsága. Hol érdekelte már őt, ki mit szól
hozzá? Vidám volt és kész. - Nos az üzletben egy vagyont el tudtam volna
költeni. Imádom az olasz konyhát.
Paradicsom, zöldségek, némi sonka,
tészta, sajt minden mennyiségben, ez
igazán nekem való. Itt aztán volt mindenféle ínycsiklandozó finomság. Számomra
„különlegességnek” számítottak, mivel sem otthon, sem Németben, Osztrákban nem igazán találkozom, kifejezetten olasz
ételekkel, alapanyagokkal, vagy ha igen elég drága. Egy-két "aprósággal" el is csábultam.
Vasárnap harangszóra ébredtünk. Mit harangszó? Nem ám egyszerű, bimm bamm, hanem harangjáték csengett fülünkben. Nem is vesztegettük a gyönyörű
időt alvásra tovább. Reggeli után
gyorsan megfőztük az ebédet, rendrakás, és irány a város. Közelebbről is szerettük volna szemügyre venni
azt a helyet ahonnan a harangjáték
hallatszott. Osio Sopra ódon kis Olasz városka. Hatalmas templommal a
közepén, sikátorokkal, zárt sorú házakkal.
Bent a templomban az öreg Padre éppen keresztelőhöz
készülődött elő. Az oltárnál gyönyörű fehér liliomok.
Mire elteltünk a nézelődéssel és elmondunk az
imáinkat a keresztelőre érkezők már gyülekeztek a bejárat
előtt.
Mivel Olaszban jártunk muszáj volt megkóstolni a fagyit, annak ellenére,
hogy én a hideg mivolta miatt nem kifejezetten szeretem. Beléptünk a templom
lábánál lévő fagyizóba. Egy kedves hölgy fogadott. Néhány fagyi amit nem tudtam beazonosítani
látványról, névről meg aztán mégúgy sem. Az eladó nagyon készségesen igyekezett
elmagyarázni mi, milyen ízű, egész jól megértettük egymás. Az volt számomra az
érdekes, minél jobban megértettük egymást a hölgy annál hangosabban, és annál
gyorsabban kezdett el beszélni. Szinte élvezte, hogy mondhatja, közben jókat
nevetett, illetve már akkor mind a hárman nevettünk. (1 adag fagyi 2 euróba
került, ezért 3 félét választhattunk.) Miután a fagyi rengetegből sikerül
kiválasztani azt amit szerettünk volna megkóstolni, a hölgy elővett egy
tölcsért, és egy lapátot. Szó szerint
lapátot, na jó nem egy szeneslapátot, de mégis csak számomra szokatlan méretű
lapátot. (Ugye otthon a kisméretű fagyis, „gömbkanalakkal” vagyunk megszokva. )
Hatalmas máglyarakást pakolt a tölcsérre, és a kezembe nyomta. Nem győztem vele
egyensúlyozni, le ne essen. Az édes, krémes hűs finomság csorgott is
minden felé, amerre csak tudott. A kabátomat is sikerült vele összekenni. :D
Nagyon tetszett, hogy az új épületek is épp olyan stílusban
épültek-épülnek mint a régiek, így megőrizvén a város különleges
hangulatát.
Ha már úton voltunk, és élvezhettük a tavaszi napsütést
elsétáltunk Dalminéba is. Ott is helyes
kis sikátorok, zárt-sorú házak. A széles
árkádok mögött hangulatos belső udvarokat rejtőzködnek.
Azt nem mondom, hogy nincs szemét Olaszban! Sőt, szerintem
túl sok is, pláne, ha azt nézem, jártunkban keltünkben az pakolóban megpihenő emberek, az utcán sétálgatók, de még a vasárnap délutáni gyalogtúrázó
idős emberek is kifejezetten, ízlésesen jól voltak felöltözve. A házak előtt csilli-villi autók álltak, de a
szemét az eléggé szét volt dobálva, szemeteszsákok lerakva imitt-amott. Furcsa
kettősségét mutatja ez az ott élőknek.
Kellemesen elfáradva tértünk vissza a hétvégi „dieselhotelünkbe”, - ahogy
az egyik kolléga nevezte a minap-. Este
kaptunk egy kis hideg zuhanyt is, szó szerint értendő, mivel a zuhanyból
hideg víz folyt. Azt hiszem olyan gyorsan még soha életemben nem zuhanyoztam le,
mint akkor.
Este még beszéltünk a gyerkőcökkel, aztán alvás. Hétfőn
reggel kezdődött megint a jövés – menés. Kifejezetten jól esett a séta, a meleg, a tavaszi illat….
Pakoltunk is
fel a pótkocsira a tavaszból, hétvégén visszük haza…..
