Sajátos kérdések!

Drága Barátom!

Az elmúlt időben jó néhányszor lezajlott a következő párbeszéd:

-          Tényleg kamionozol? 
-          Igen, valóban.
-          Te is vezeted a kamiont? 
-          Igen, persze. 
-          És van jogosítványod is? 
-          Igen, van!

Legszívesebben azt mondtam volna, „nem, én nem vezetem a kamiont, dísznek ülök a fülkében, azért kapom a fizetésem. Sőt nekem jogosítvány sem kell, felmentésem van alóla. Vezethetek jogsi nélkül is.”

A minap elő kellett venni a jogsim, hogy tényleg nem viccelek. :D

Persze nem akarok gúnyolódni, még véletlenül sem.

Értem én, hogy a környezetemben szokatlan. Talán megdöbbentő is amire „törékeny” nőként a fejem adtam. 

A másik számomra már kicsit megmosolyogtató kérdések:

-          Hol szoktatok fürödni?

-          A telephelyen, benzinkutakon, gyakran van lehetőség le-felrakó helyeken. 
-          És ha, még sincs ilyen hely? 
-          Akkor egyszerűen megmosdok a fülkében, van víz, megoldom.

Ez a párbeszéd nekem azét vicces, mert gondoljuk csak bele. Nagyanyáink idejében volt-e fürdőszoba, zuhany…stb? Mégsem voltak sem büdösek, sem koszosak. Azt hiszem már túlzottan el vagyunk kényelmesedve,  ha nem a falból folyik a víz, akkor már el sem lehet képzelni, hogy meg lehet mosakodni is. 

Kicsit tényleg olyan ez az életforma, mintha egész évben kempingeznénk, csak egy kicsit kötöttebben, kicsit hajtósabban, kicsit fárasztóbban. Megmondják, hova utazhatsz, meddig utazhatsz, és mit nézhetsz meg. (Leginkább ipari parkok az úti célok.) Gyakorlatilag azt is megmondják, mikor aludhatsz, mikor ehetsz.  Gyakran olyan szorosan van megadva a feladat, megállni és nyugodtan enni nincs idő, mert különben nem tudjuk tartani az időkaput. Menet közben etetem a párom, vagy Ő engem attól függ  éppen kinek a kezében van a gyeplő.

Az sem mindegy mikor mit eszünk. Több okból sem: részint nem szeretnék 1-2 év múlva a kamionból kifolyni. Részint WC-re sem akkor megyek amikor éppen nekem tetszik. Szóval valahogy ebben a rendszertelen életormába bele kellene kényszeríteni egy kis rendszert is.  Ez azért feladja a leckét. Egész kis, egyszerű mini konyhát pakoltam már be a kamionba.  Most jó, egyre több zöldség van, pillanatok alatt elkészül, akár párolva, akár nyersen az étel. Értelem szerűen előtérbe kerülnek az olyan ételek melyekhez, kevés hozzávaló kell, rövid idő alatt elkészülnek. Most igazán hasznát veszem annak, mikor munkanélküli voltam, és a TV paprikán művelődtem. Gyakran találkozom olyan zöldségekkel, alapanyagokkal melyek a főzőműsorból rémlenek. Ezen a párom szokott jókat derülni.

 Hétvégi pihenők, vagy kamionstopok alkalmával most azért jobban ki tudunk mozdulni a fülkéből.  Nincs úgy bezárva az ember,  mint télen. Akkor nehezebb, normálisan enni is, mozogni is. 

Hallottam már olyan véleményt is, kollégától „nem élet ez, sosem alszik otthon az ember, alig látja a családot, folyton az országúton vagyunk, nem élet ez.”

Erre azt mondom: de élet, csak egy kicsit sajátos élet. Igaz, alig alszik otthon az ember, alig látja a családot, folyton országúton vagyunk, az egyik lábunk félig a sírban, félig a börtönben. DE, ezt is mint mindent két oldalról lehet megközelíteni. Ezt választottuk, ezt csináljuk. Vagy meglátjuk benne azt is ami jó, érdekes, akár vidám. Vagy pár hónap és mély depresszióba zuhanva kiszállunk az autóból, folytatjuk ott ahol abbahagytuk a kínlódást. Otthon nyalogathatjuk sebeinket, „nincs munkánk, nincs miből megélni….stb.” Minden egyes munkának megvan a maga neheze, ennek is. 

Szándékosan nem, vagy csak keveset beszélek a munkámból eredő nehézségekről, agyrémekről (mert vannak azért). A kollégáimmal ellentétben meg akarom látni a  jót is ebben. Látni – láttatni akarom, hogy lehet ezt kulturáltan is művelni. Lehet benne szépséget találni, lehet ezt jól csinálni.  Nem minden kamionsofőr, műveletlen bunkó. Ismerek néhány kamionsofőrt aki jó néhány „agyontanult”, több diplomával rendelkező embert tenne zsebre intelligenciában, tisztességben, problémamegoldó képességben. 

Értékes ez a munka is, még akkor is, ha rengeteg elszállt kisautós az úton nem veszi észre, éppen neki visszük az élelmet, ruhát, „úri kisasszonynak” a „nemes vakolatot” az arcára, amit holnap megvásárol, vagy éppen a vasdarabokat amiből a következő Fordját, BMV-jét összerakják. Akkor is értékes, ha rengeteg ember, de még akár maga a munkáltató, vagy fuvarszervező lenézi ezt a foglalkozást, ezt a foglakozást végző embert!