Bolhapiac

Drága Barátom!

A hétvégén Lambachban ragadtunk. Nem igazán szeretek a telephelyen hétvégézni, mindenfelé beton, autóhátán autó, pótkocsi hátán pótkocsi. Annyi előnye van, nem kell fizetni a fürdésért és WC használatért. Németben a benzinkutas parkolóban egy hétvégén kb,10 eu-t elköltünk ezekre a létszükségletekre. A másik előnye talán, ott a kisautónk és jobban ki tudunk mozdulni a városba.

A sógornőm mondogatta mindig, Welsben, Lambachban, vagy Kremsmüsterben itt-ott van folhmarkt. Szó szerint fillérekért lehet venni jó dolgokat. Nem úgy, mint otthon,  a használaton kívüli, megunt, feleslegessé vált dolgokat, alig az eredeti ár alatt szeretnék eladni. Nem vagyok különösebben piacozós típus, a tömeget sem szeretem. Otthon sem sokat járok piacozni, esetleg a zöldségpiacra.  Mégis, hogy ne a betonplaccon aszalódjunk, reggeli után kimentünk Welsbe. Találtunk két bolhapiacot is. Először a kisebbiknél álltunk meg, körbenéztünk. Találtunk egy háromlábú összecsukható kempingszéket. Elég strapabírónak tűnt ezért megvettük. Erről a piacról hozzánk költözött még egy könyv. Természetesen német nyelvű regény. Lomb Kató azt mondja, illetve írja, aki nyelvet tanul, az olvasson könyvet. Még akkor is, ha látszólag semmit sem értünk belőle. Mi bajom lehet? Kipróbálom ezt a módszert. Aztán találtam egy jó táskát is, de az maradt az eladónál, mert nem volt hajlandó engedni belőle, másrészt 7 eu-ért nem éreztem azt, hogy nem tudok e-nélkül a táska nélkül élni. Alapjában véve megérte volna az árát, mert kifogástalan állapotban volt, szép is volt, és nekem bőrnek tűnt.  No mindegy, maradt.  

Átmentünk a másik bolhapiacra. Ez kb. háromszor nagyobb volt, mint az előző. Itt aztán lehetett találni amit  akarsz, csak akasztott embert nem. A használt gyerekjátéktól kezdve, az új pólóig mindent, amit el lehet képzelni. Bóklásztunk, nézelődtünk, igazából nem is akartunk semmit sem venni. Elég szűkre szabtam az e havi költhető keretet.  Pusztán tájékozódtunk, időt töltöttünk, kimozdultunk az autórengetegből.

Itt kis túlzással egy vagyont el tudtam volna költeni. Láttam gyönyörű metszett poharat, teás porcelán készletet…stb. Egy idős néninél volt régi réz habüst és kuglóforma.  Azzal az volt a gond, nagyon sokat kért érte, csak a habüst lett volna 20 eu, így maradt a néninél. Nézelődtünk tovább, váltottunk néhány bizonytalan szót egyik-másik eladóval erősen kezdő német tudással. Volt, amit már megértettem, ez is haladás.

Egy asztalnál, nagy betűkkel ki volt írva „Ungarise wurst”. Az asztal fehér abrosszal leterítve, szépen felhalmozva a kolbász, szalonna. Egy-egy kis tányéron karikázva, kockázva a kóstoló. Rögtön meg is álltunk. Kíváncsi voltam, tényleg az otthoni ízeket érzem-e, vagy sem. Meg kell mondjam, tökéletes állagú, ízű finomság volt. Kellően sós, paprikás, enyhén csípős. Nem túl zsíros, nem túl száraz szóval finom. Nekem házikolbász ügyben apósomé az etalon. Ez ahhoz volt hasonlatos. Az eladó kicsit megkönnyebbült, mikor megjegyeztük neki, értünk magyarul is.  Az elmondása szerint kifejezetten szeretik odakinn az igazi magyar házikolbászt. Gyarapítsuk honfitársunkat meggondolásból, no meg tényleg finom volt vettünk is belőle. Teljesen árában volt, mintha itthon vettem volna. Sem olcsóbb, sem drágább nem volt. 

Nézelődtünk tovább a sok „kincs” és kacat között. Az egyik hölgy már épp kezdett összepakolni, mikor megálltunk nála nézelődni. Egy táska vonzotta a figyelmem. Felemeltem, aranyosnak tűnt, elég nagynak, de mégsem óriási. Teljesen hibátlan, ép állapotban.  Az én „kapkodós” táskám elég viharvert, a füle elég csúnyán lekopott, ezért szívesen lecseréltem volna már, de mindig úgy voltam vele, a kamion és a kisautó között górálni, nyúzni még mindig megfelelő.  Kérdeztük mennyibe kerül a táska, a hölgy 2 eu-t mondott, aztán szinte poénból rákérdeztünk, hogy egy euróért ide adja-e. Aztán mosolyogva mondta, hogy „oké, 1 eu”. Aztán még vissza is kérdeztem, hogy jól értettem-e, tényleg ideadja. Ő nevetve  mondat, és mutatta is a kezével, oké 1 euró. Most van egy új „kapkodós” táskám, ami egy kicsit nagyobb, mint az előző, de legalább jobban tudok bele pakolni.

Érdekes volt, tulajdonképpen élményszámba ment a piacozás, annak ellenére, mint már említettem, nem igazán vagyok piacozós alkat. Jó volt magyar árussal is találkozni, pláne úgy, hogy finom, jó minőségű dolgai voltak, örült is nekünk.

Azért az a régi réz habüst jó lett volna….  majd legközelebb…….